Az elmúlt hétvégi szünetet kihasználva otthon tölthettem néhány napot. Egyfelől, ami a legfontosabb, a családdal lehettem, másfelől jó kis magyaros ételekkel tömhettem tele a bendőm. Tápiószentmártonban a nagyszüleimnél disznóvágást tartottunk, én ugyan az ételek elkészítéséből nem nagyon vettem ki a részem, azok elfogyasztásában annál inkább aktív voltam. Kedvencem a májas hurka, reggelire pedig a hagymás máj, amit csak az én kedvemért a keresztanyám örömest tálalt.

Kislányom Jázmin sajnos megbetegedett, én is elkaptam persze tőle a bacit, a hétfői, brüsszeli edzést ki is kellett hagynom. De mielőbb össze kell szednem magam, mert pénteken már a Genket fogadjuk a szuperrangadón, Tőzsér Daniék ellen márpedig nem lesz könnyű dolgunk.

Abban bízom, hogy a gyenge széria után jön egy vereségmentes, mint az ősszel. Akkor sorban kikaptunk a Standardtól, a Hajduk Splittől és a Cercle Bruges-től, de utána produkáltunk egy hibátlan szériát – mit mondjak, ránk férne valami hasonló.

Az Ajax elleni Európa-liga-fiaskó fájó, főleg azért, mert a két csapat között távolról sincs öt gól különbség. Bevallanám, ha így lenne, de az amszterdamiak elleni tipikusan az a meccs volt, amelyiket ha két napig játsszuk, sem rúgunk gólt. Ugyan az első félidő után vezettek egy nullra, mi irányítottunk, az edzőnk teljesen elégedett volt velünk a szünetben, aztán amikor egy óra elteltével a tizenegyest is kihagytuk, talán tudat alatt is elkönyveltük, ez nem a mi napunk, és kaptunk még kettőt.
A visszavágónak úgy vágtunk neki, megpróbáljuk a lehetetlent, nem ment.

Ami viszont örömteli volt a legutóbbi, Westerlo elleni, kettő nullás vereségig: a belga bajnokság örökranglistáján feltornáztuk magunkat a második helyre azzal, hogy zsinórban több, mint 800 percig nem kaptunk gólt. Az első hely elérhetetlen: az FC Bruges 1300 perces rekordját aligha lehet túlszárnyalni.

Szóval az alapszakaszból még három meccs van, de a Genk elleni találkozónak mi már úgy veselkedünk neki, mintha a playoff már most megkezdődne.

A vasárnapi, Mechelen elleni meccsemre magyaros estével hangoltam, szombaton megérkezett ugyanis Belgiumba Újpestről Tisza Tibor, Tőzsér Daniéknál találkoztam vele, és közös menedzserünkkel, Filipovics Vladannal. Tibinek mindjárt elejtettem, remélem a következő hétvége után csupa sikerben lesz része a Sint-Truidennel, előtte csak azért nem, mert mi fogadjuk őket...
Ha már Mechelenben nem sikerült győznünk, Tibiék ellen muszáj lesz, a mecheleni mérkőzés mondjuk a negyedik számú sporttársról is emlékezetes marad: miután az eredeti játékvezető meghúzódott, és cserét kért, bejött a tartalék bíró, sikerült aztán két egyértelmű tizenegyest nem megadnia, de mindjárt a pályára lépését követően a sárga után a pirosat is felmutatta Mbark Buszufának, noha szerencsétlen csapattársamnak az csak az első sárgája volt...
Mindegy, mindenkinek lehet rossz napja, mi sem sziporkáztunk, de örömmel tölt el, hogy huszonnégy bajnokinkból tizenötször nem kaptunk gólt, immár zsinórban hatodszor sem.
Szóval Tibiék ellen nyerni kell, a barátság ilyenkor persze félre téve, abban a kilencven percben nem számít, hogy haverok vagyunk, honfitársak, pajtások, csak a csapat sikerét tartom szem előtt. Úgyhogy odateszem magam, ha kell.
A hét közepén még vállvetve meccseltünk: a helyszínen együtt néztük meg mire jut Dani csapata Tibi leendő egyletével. A minket betyárul üldöző Genk szerencsére nem bírt a Sint-Truidennel, mondtam is a srácoknak, ezen a meccsen csak én lehettem felhőtlenül boldog.
Ugyancsak a hét közepén a kislányom anyukájával együtt egyébként hazautazott az én válogatottbeli elfoglaltságom miatt, de Dani felesége rám is gondolt, amikor csirkepaprikással látott vendégül.
Azt viszont elárulhatom, Tibit a hétvégén, a pályán én nem részesítem ilyen szivélyes vendéglátásban.

Hogy a La Manga-i edzőtábor nem sikerült rosszul, azt szerencsére mindjárt az első idei fellépésünkön sikerült bizonyítanunk, amikor kettő nullra legyőztük a Standard Liege-t.

Tulajdonképpen napi hármat edzettünk Spanyolországban, a labdát nem is mindig láttuk, de amondó vagyok, inkább az ilyen egyhetes szenvedés, mint a monoton, két hónapos alapozás. A PSV Dzsudzsák Balázzsal a fedélzeten is ott tréningezett, sajnos nem nagyon tudtunk találkozni, de a pályára menet azért rendre odaköszöntünk egymásnak. Egy felkészülési meccs erejéig személyesen is randizhattunk, azt azért nem bánom, hogy egyetlen játékszituációban sem kellett farkasszemet néznünk, még se szerettem volna Balázskának odapörkölni.

A tábor a csapatépítésről is szólt, rendeztek nekünk vetélkedőket, fel kellett ismernünk a különböző stadionokat, játékosokat egy-egy képkockából vagy hangjukról, no meg a klubokat is logóik egy-egy részlete alapján. Jó móka volt, mint ahogy a teljes felkészülés is nagyszerű hangulatban telt.

Egy héttel az első bajnoki előtt tértünk haza, a Standard elleni összecsapást jelentős várakozás előzte meg, annál is inkább, mert szurkolóink korábbi kedvence, Jelle Van Damme Angliából hazatérve a Standardot választotta az Anderlecht helyett. Korábban istenítették a drukkereink, most inkább nem idézném, hogyan fogadták...
Amikor viszont összehozott nekünk egy tizenegyest, kéjes öröm lett úrrá rajongóinkon, lehet, hogy a szíve még mindig az Anderlechthez húz?

Ennek a hétnek számomra a legfontosabb programja a brüsszeli autókiállítás volt, amelyet minden évben személyesen is felkeresek. Mi, az Anderlecht játékosai kivételezett helyzetben vagyunk, bevezettek bennünket például egy olyan terembe, ahol olyan autócsodát állítottak ki, amelyet a nagyközönség még nem láthatott, mi sem vihettünk be se telefont, se fényképezőgépet.
Tizenkét pavilon várja egyébként a látogatókat, nekem személy szerint egy Mercedes CL a kedvencem, de csak ábrándozom róla.

Visszatérve a futballra, vasárnap a Mechelen vendégei leszünk, nem rossz csapat, ráadásul – az Anderlecht közönsége után – a Mechelen szurkolótábora a legjobb Belgiumban, tényleg egy személyben az egész stadion biztatja az övéit. Pláne, amikor mi utazunk hozzájuk.
Más célunk így sem lehet azonban, mint a három pont begyűjtése.

Nos, elég jól teljesítettünk a karácsonyi periódusban az Anderlechttel, ami azért volt számomra különösen fontos, mert ha már nem ünnepelhettem otthon, legalább a pályán volt miért. A Lierse-t hat nullra vertük, a Kortrijk stadionjában kettő nullára győztünk, az előbbin sikerült betalálnom, ami az idényben az összes sorozatra vonatkozóan az ötödik gólom volt, gratuláltak is miatta sokan, számomra azonban sokkal lényegesebb, hogy egyik összecsapáson sem kaptunk gólt, ami annyit tesz, immár tizenhárom vagy tizennégy bajnokin maradt érintetlen a hálónk, és csupán tizennégy beszedett gól sorakozik a nevünk mellett. Nekem ez a legfontosabb.
A két év végi győzelem annyit tett, hogy az uccsó hét meccsünkön szereztünk tizenkilenc pontot, pedig a mesterünk, Ariël Jacobs is elégedett lett volna tizenöt ponttal. Év végi jutalmat ugyan nem kaptunk a túlteljesítésért, de büntetés sincs, ha alkalomadtán alul produkálunk.
Jacobs egyébként szeret konkrét célokat kitűzni, szombaton elutazunk a spanyolországi La Mangára egy hetes edzőtáborba, ott is bizonyára megfogalmazza majd, hány pontot vár tőlünk a január huszonharmadikán kezdődő második etap első hónapjában. De meg kell hagyni, elég jó ösztönző ez a módszer.
Már hat éve járok a csapattal La Mangára, azt nem mondom, hogy borzasztóan unom, mégiscsak jobb pluszban mint mínuszban edzeni, orkán erejű szél helyett napsütésben, de hogy minden fűszálat ismerek már a városban, tuti.
A jó felkészülés persze mindennél fontosabb, a Standard Liege elleni rangadóval rajtolunk idén, muszáj lenne győzni.
Szóval már csak a két győzelem okán is boldogan tértem haza egy nappal szilveszter előtt, erre tessék, egyáltalán nem fogott el az ünnepi hangulat. Fogalmam sincs miért. Oké, itthon már mindenki túl volt az ajándékozáson, a bejglizabáláson – én mondjuk bejgli helyett nagymamám isteni rétesét választottam –, mégis furcsálltam, hogy nem kerített hatalmába a karácsonyi fíling.
Különösebben a szilveszteri sem, no de a hosszú szezon után a gőzt csak ki kellett engedni, úgyhogy harmincadikán és szilveszter estéjén is elnéztem egy-egy buliba – sikerült kellemesen lezárni az esztendőt.
Ami ugyan már elkezdődött, de szeretnék az NSO minden olvasójának ezúton is nagyon boldog új évet kívánni!

Nos, ha minden jól megy, huszonegyedike szerencsés lehet, azon a napon, ha a Jézuska is úgy akarja, megérkezik minden, még hiányzó bútorom.
Életem első olyan karácsonya lesz egyébként a mostani, amelyet futballal töltök. Huszonnegyedikén délelőtt tízkor edzem, huszonötödikén tizenegykor, másnap meccs.

Itt, Belgiumban huszonhatodika mondjuk már nem számít ünnepnapnak, a telt ház majd’ minden stadionban garantálva van, mégis furcsa lesz akkor játszani. Anglia más, ott azért több évtizedes hagyománya van a karácsonyi focinak, de úgy fest, ha történetesen maradok Belgiumban, jövőre már nem kell az ünnepet a pályán töltenem: nagyon úgy tűnik, hogy megszűnik a rájátszás a Jupiler League-ben, a következő szezontól a tizennyolc csapatos első osztályban harmincnégy mérkőzés után bajnokot hirdetnek.

Huszonkilencedikén is meccselünk, egy nappal később viszont utazok haza, a bővebb Juhász családban ezúttal a karácsony egybeesik a szilveszterrel… De legalább van még időm megvásárolni az ajándékokat. Annak viszont örülök, hogy kellemes élményekkel gazdagabban hagyom el Belgiumot, az elmúlt egy hetünk legalábbis ennél jobbra nem nagyon sikeredhetett volna.

Előbb, ugye, megvertük a Hajduk Splitet az Európa-ligában. Önmagában a győzelem kevés lett volna az üdvösséghez, így hát alighogy beértem az öltözőbe, már küldtem is a köszönő SMS-t Huszti Szabinak. Csapata, a Zenit athéni győzelmére szükségünk volt ugyanis ahhoz, hogy továbbjussunk a kieséses szakaszba. Azt tudtam, hogy az oroszok Görögországban is mindent megtesznek majd a győzelemért, ám mert kaptak előtte egy hét szünetet, nem voltam benne biztos, hogy igazán fel tudnak pörögni a számukra tét nélküli összecsapásra. Nos, ismét csak bizonyították, kiemelkednek a csoportból, furcsa is a számomra, hogy nem a Bajnokok Ligájában vitézkednek. Azt hiszem, az Auxerre-t, amelyik egylet kiejtette a Zenitet a BL-selejtezőben, öt találkozásból négyszer elgyepálnák, az a párharc lehetett a kivételek egyike.

Mi a Hajdukot, mondhatom, meglehetősen simán legyőztük, az FC Bruges elleni hétvégi rangadón már jobban megszenvedtünk. Tulajdonképpen hibátlan pályán játszhattunk, ami a jelen körülmények közepette kivételesnek nevezhető. És a legfontosabb: kettő nullás győzelmünkkel átvettük a vezetést a tabellán.
De miket beszélek! Van valami, ami fontosabb a három pontnál: minden futballkedvelőnek nagyon boldog karácsonyt kívánok!

A sérülésemből felépülve múlt héten Szentpéterváron, az Európa-liga-meccsen már játszhattam, így viszont egy égési sérüléssel gazdagodtam. A kupameccs előestéjén kellemes mínusz húsz fokban kellett edzenünk, a mérkőzésen szerencsére már csak mínusz tizenötben. Így sem sültünk meg, mégis megégtünk: nekem a nagy hidegtől az egyik lábujjam szenvedett égési sérülést, belilult, a cipőt másnap is alig bírtam felhúzni, még most is hasogat a fájdalom.

Próbáltam persze hősködni, csupasz kézzel ballagtam ki a pályára, de a harmadik percben azt hittem, letörik a mancsom. Gyorsan kesztyűt húztam, az oroszok azonban nem bántak velünk kesztyűs kézzel: sajnos három egyre kikaptunk, a hazaiak harmadik gólját legalább Huszti Szabi szerezte...
Még aznap este visszatértünk Brüsszelbe, a bennünket fogadó mínusz négy Celsius fok már meg sem kottyant.

A hét végén a Waregem ellen idegenben sikerült javítanunk, habár magam is úgy vélem, igazságosabb lett volna a döntetlen. Ámbár lehet, hogy csak az idei első meccsünkért szolgáltatott igazságot a sors, merthogy az ötödik fordulóban odahaza csak ikszeltünk ellene, noha olyan utolsó tíz percet produkáltunk, amilyet még életemben nem tapasztaltam. Akkor nem sikerült megnyerni a találkozót, ezúttal igen, mert Romelu Lukaku igazolta klasszisát: az egész meccsen nem sokat csinált, erre két perccel a lefújás előtt eldöntötte az összecsapást. De hát ezért irtózatosan nagy tehetség a tizenhét éves csatárunk.

Sajnos én megkaptam az ötödik sárga lapomat, pedig az a becsúszásom, amiért büntettek, tényleg nem ért kártyás figyelmeztetést. Egy fiatal bíró vezette a mérkőzést, meglehetősen idegesen, valóban sok hibával. Aztán előfordulhat, hogy megint kegyes volt a sors, mert ha a következő fordulóban mutatták volna fel nekem az automatikusan egymeccses eltiltással járó ötödik sárgát, úgy az FC Bruges elleni rangadót kellett volna kihagynom, így „csak” a Lokeren ellenit fogom.

Mondhatnám, hogy addig is élvezem az új bútort az új lakásomban, csakhogy eddig nem jött meg. Úgy látszik, Belgiumban többet kell rá várni, mint egy új autóra. A klub ugyanis szerződésben áll a Mercedesszel, és egy összeghatárig állja a négykerekűnk költségét, afölött neked kell kiegészíteni. Miután az előzőt sajnos a nyáron összetörtem az M7-esen, egy ML Mercedest rendeltem, hamarosan megérkezik. De mi lesz az ülőgarnitúrámmal?

Az elmúlt hetem még mindig a sérülésem jegyében telt, de legalább foglalkozhattam a költözéssel. Kint volt nálam az édesanyám is, négy napon át non-stop pakoltunk, próbáltunk mindent átcipelni az egyik lakásból a másikba. Az előző mindössze két percre volt a pályától, a mostani autóval negyedóra, húsz perc, de ez a korábbival ellentétben az enyém. Az Európai Parlament közelében van, három szobás, száz négyzetméteres apartman, befektetés gyanánt is szolgál, ha ugyanis egyszer hazaköltözöm, kiadom.

Pénteken jelentkeztem egyébként kontrollra, akkor kiderült, öt milliméteres beszakadás még mindig érzékelhető a combközelítő-izmomban, így hiába vesztem össze a dokival, hogy én bizony játszani szeretnék a hétvégén, hajthatatlan maradt.

A lelátóról kellett néznem a Charleroi elleni bajnokinkat, pedig szeretem, ha pályán vagyok a kiélezett meccsek előtt, szerdán, a Zenit ellen márpedig fontos Európa-liga-mérkőzést játszunk.

A Charleroi edzőjével, László Csabával a találkozó előtt tudtam hosszabban beszélgetni, láthatóan el tudna képzelni magának egy erősebb együttest is, meg kell hagyni, sajnálom amiatt, hogy egy gyengébb brigáddal kell dolgoznia. Ha a télen nem erősítenek, bajban lesznek, legutóbb is épphogy maradt benn a Charleroi.

Ugyanakkor hozzátartozik az igazsághoz, hogy László Csaba kitűnően megszervezte csapata védekezését, és olykor kontrára is maradt ereje a vendégeknek, ha nem állítanak ki tőlük két embert – csak halkan jegyzem meg, az első szabálytalanság nálam nem is ért piros lapot – nem biztos, hogy megfordítjuk a meccset. A szünetben, az ellenfél egy nullás vezetésénél nem is lehetett volna a nyugalom szobrát megformázni mesterünkről.

Vasárnap nyolcvan százalékos edzésmunkát végezhettem, megtette hatását az újabb injekció. Ezúttal a véremből vettek le valamennyit, egy gépben kicentrifugázták belőle a káros anyagokat, a visszafecskendezés helyén két napig ugyan úgy éreztem, mintha lórúgás ért volna, de legalább elősegítette a gyógyulást.

Remélem, a Zenit ellen már játszom.

Épp a reptérről hazamenőben jelentkezem, ilyen négymeccses győzelmi sorozat
után azért több a gratuláció még a ferihegyi váróteremben is. Mi, játékosok persze a
helyén kezeljük a történteket, nem gondoljuk mindjárt azt, hogy simán továbbjutunk
a csoportunkból, de talán az sem szerencsés, ha rögtön falábúznak bennünket, ha
kétszer kikapunk. Egy biztos, ez a csapat fiatalokkal teli, márpedig erre lehet azért
építkezni.

No meg az is pozitív, hogy remek hangulat uralkodik a csapaton belül, így aztán
alig vártam a hétfői találkozást. Az első napon még a finnek elleni összecsapást
értékeltük, kedden meg már a litvánokat elemeztük, mindeközben persze nem
maradtak el a szokásos zrikák. Czvitkovics Petinek jutott belőle a legtöbb, de hát
aki felveszi a tízes mezt, ráadásul relatíve új emberként, annak futballberkekben
számolnia kell azzal, hogy kap hideget, meleget.
Cicóval persze gyerekkorunk óta jó barátok vagyunk, és tudja ő is nagyon jól, csak
azt froclizzák, akit szeretnek.
Na ennyit a hízelgésről, beszéljünk inkább a meccsről. Egyértelmű pozitívum,
hogy nagy fölényben futballoztunk, hogy nagyon pörögtünk, amit egyébként már a
mérkőzés előtti tréningen is éreztem, kicsit tartottam is attól, nehogy túlpörögjünk, és hogy sorra dolgoztuk ki Fehérváron a helyzeteket. Ugyanakkor sajnálom, hogy ennyi ziccer kihasználatlan maradt, a helyzeteinket a jövőben sokkal nagyobb százalékban kell értékesítenünk. Ebben muszáj fejlődnünk.

Ugyancsak előremutató, hogy megint nem álltunk le egy pillanatra sem, az utolsó
percben is gólt akartunk szerezni, csakúgy, mint Finnországban.
Amint azt korábban is írtam, kisebb sérüléssel bajlódom, de a válogatott találkozót
a világért sem akartam kihagyni, és mivel valamelyest kiújult a combhajlítóizom-
sérülésem, ma délután Brüsszelben nem fognak örülni a hírnek, amikor jelentkezem
a pályán. Félő, a hétvégi bajnokit ki is kell hagynom, de hogy szurit újabbat nem
engedek beadni, tuti. Abból elég volt.

JUHÁSZ ROLAND

A hétközi kupameccsünk az első volt, amit kihagytam az idén, már korábban is bajlódtam ülőideg-gyulladással, amihez a napokban sajnos egy térd fölötti izomsérülés is társult, két injekcióval próbáltak rendbe hozni az orvosok, pénteken már edzhettem, úgyhogy remélem sikerrel. Nem szeretnék ugyanis kéthetente szurira jelentkezni.

Vasárnap, a Gent elleni rangadón mindenesetre már játszom. Fontos meccs lesz, már csak azért is, mert igen kiegyenlített az idei bajnokság. Hogy ennek mi lehet az oka? A genki Tőzsér Dani trénere, Franky Vercauteren, aki nekem is volt korábban az edzőm, mondta épp a napokban, hogy őt például Franciaországból hívják játékosok, akik szívesen szerződnének Belgiumba. Ugyan mifelénk nem kínálnak olyan hatalmas összeget, mint a Ligue egyben, de amit ígérnek, biztosan kifizetik, míg a franciáknál immár küszködnek néhol pénzügyi gondokkal. Szóval a megerősödött játékosállományok miatt is lehet színvonalasabb a belga első osztály, mi azért – ha már így szoktuk – ezúttal is szeretnénk nyerni Gentben. Mert azt persze mondanom sem kell, idén is egyértelműen a bajnoki cím a cél.

Noha általában a soron következő fellépésre összpontosítok, már ott motoszkál a fejemben a litvánok elleni válogatott találkozó is. Ha már produkáltunk egy remek hármas győzelmi sorozatot az Eb-selejtezőkön, az ősztől egy újabb sikerrel szeretnénk búcsúzni.

A nemzeti csapathoz mindig jó hazatérni, de amikor eredményes meccsek után találkozik újra az ember a játszótársakkal, a szokottnál is feldobódottabb. Ha zsinórban nyernénk négy meccset, az már azért nagy dobás volna, hogy ötöt fogunk, azt csak azért nem merném száz százalékos biztonsággal kijelenteni, mert jelen állás szerint az ötödik a hollandok elleni selejtező lesz márciusban...

Persze, arról a három pontról sem mondtunk le előre.

Nagyon kellett már ez a győzelem, ha az AEK-et nem tudtuk volna megverni, akkor valószínűleg elszálltunk volna az Európa Ligában. Jól is játszottunk, teljesen megérdemeltük a sikert, az pedig külön öröm, hogy gólt tudtam szerezni.

A szögleteknél, és az ilyen szabadrúgásoknál mindig felmegyek, most is így tettem. Amikor jött a beadás, csak arra figyeltem, hogy valahogy megelőzzem az embert, és a labdához férjek. Bent nem is éreztem, hogy ilyen szép gól lett a dologból, de az öltözőben a srácok már Ibrahimovicnak szólítottak, és az elnök is külön odajött, hogy gratuláljon.

Nagyon meglepődtem azon, hogy én kaptam az évtized legjobb játékosának járó díjat a a Hivatásos Labdarúgók Szövetségétől. Az ünnepségen Dzsudzsák Balázs odasúgta nekem: "te nyered". Mondtam is neki, hogy ne vicceljen már...

Tényleg nagyon meglepett ez az elismerés! Rögtön hívtam is édesanyámat, aki sírt örömében. Külön öröm, hogy Illés Béla adta át nekem a díjat, akivel együtt játszhattam az MTK-ban, és aki példaképem volt a Magyarországon játszók futballisták közül.

Az elmúlt hónapban volt néhány esemény, amitől kevésbé voltam boldog. Szerencsére kórházba nem kellett mennem, de kérdéses volt, hogy repülőre ülhetek-e, mert nem volt tiszta a látásom és a fejem is fájt. Tegnap le is kellett jönnöm a pályáról, miután összefejeltem a csapattársammal, Jan Polákkal.

Megedződött a fejem az utóbbi időben, ugyanis négy kisebb sérülést szenvedtem. Egyszer még az éjjeli szekrényt is lefejeltem, annyira aludtam… Az orvosom már nevetve fogad, nem hiszi el, hogy ez megtörténhetett...

Ami a válogatottat illeti: teljesen normális hangulatú beszélgetésen vagyunk túl Egervári Sándorral. Mindenkinek az a legfontosabb, hogy az előttünk álló feladatokra koncentráljunk. Átbeszéltünk mindent, és nem szeretnénk tovább az elmúlt hetekben történtekről beszélni.

Ma már nem lehet egyetlen ellenfelet sem félvállról venni. Sajnos részese voltam egy Málta elleni idegenbeli mérkőzésnek, ahol ezt egy életre megtanultam… San Marino ellen sem lesz könnyű dolgunk, de kötelező megszereznünk a győzelmet. Előbb a pénteki meccsre kell koncentrálni, aztán gondolkodhatunk a finnek elleni idegenbeli összecsapásról. Nem tartom lehetetlennek, hogy a két selejtezőn megszerezzük a hat pontot!

Bár a hivatalos találkozó csak hétfőn volt, már vasárnap megérkeztem Londonba, s Huszti Szabival késő délután körbe is néztünk a városban, már amennyire néhány óra alatt körbe lehet nézni egy metropolisban… Ráadásul elég nagy távolságra vagyunk a belvárostól, tulajdonképpen egy külvárosi hotelben szálltunk meg.

Voltam már Londonban, sőt kellemes emlék köt ide, hiszen a Chelsea ellen játszottam első BL-mérkőzésemet. Akkor azonban semmi időm nem volt. Most ismét a Bajnokok Ligája-főtábla a cél az Anderlechtnél, ennek eléréséhez a Partizan Beogradon kell túljutnunk. Igazából mint írtam, nagyjából azonos erősségű csapatok közül kaphattunk ellenfelet a sorsolásnál.

Természetesen figyeltem azt is, hogy a Debrecen és a Győr melyik csapattal kerül össze az Európa-liga rájátszásában. A Liteksz Lovecs ismeretlen ellenfél, de ha egyre jobban összeáll a Loki, akkor könnyedén veheti ezt az akadályt.

A Győr ellenfele masszív csapat, de az ETO is bizonyította már, hogy remekül szervezett együttes. Bár még sohasem dolgoztam Pintér Attilával, híres arról, hogy remekül tudja motiválni a játékosát, látszik a keze nyoma ezen a csapaton. A Montpellier kiejtése önmagáért beszél, óriási siker szerintem a francia bajnokság 5. helyezettjének legyőzése. Biztos vagyok benne, hogy a Győr legalább az egyik összecsapáson nem kap gólt.

A legfontosabb azonban most a válogatott és az angolok elleni felkészülési mérkőzés. Két hónapja nem játszottunk együtt, és a közelgő Eb-selejtezők miatt fontos állomás ez a mérkőzés. Az egyáltalán nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy az angol válogatott egy vb-kudarc után fogad minket, sokkal valószínűbb, hogy még jobban odateszik magukat.

Először voltam csapatkapitány az Anderlechtnél, éppen ezért különleges volt számomra a walesi bajnok elleni BL-selejtező. A legfontosabb az, hogy sikerült a továbbjutást kiharcolni, az pedig külön öröm, hogy sok olyan játékos van a keretünkben, aki bizonyította, hogy lehet rá számítani.

Ketten vagyunk mindössze, akik mind a négy szezonbeli tétmeccsen játszottunk. Egyáltalán nem bánom, hogy heti két meccset játszom, jobban kedvelem ezt a fajta terhelést, mint az edzéseket.

Az egyértelmű, hogy a következő selejtezőkörben sokkal nehezebb feladatunk lesz. Előző ellenfelünk, a TNS, bár nagyon lelkes csapat, nem bizonyult túl ütőképesnek.

Nem számít, hogy kit szeretnénk ellenfélnek a Bajnokok Ligája rájátszásban, szinte azonos tudású csapatok vannak a mezőnyben, mindenestre nagyon várjuk a pénteki sorsolást.

Ahogy várható volt a válogatottnál: új kapitány, új nevek, és minden bizonnyal új játékrendszer. Személy szerint Czvitkovics Peti behívásának nagyon örültem, nemcsak azért, mert jó barátságban vagyunk, hanem azért is, mert kimagasló teljesítményt nyújtott a legutóbbi évadban.

Torghelle Sanyi kihagyása viszont meglepett. Abban biztos vagyok, hogy ha új csapatában tovább szórja a gólokat, mint teszi az edzőmeccseken, akkor lesz számára visszaút a válogatott keretbe.

Egyetértek azzal, hogy legyen versenyhelyzet a csapatnál, ki kell alakulnia egy masszív keretnek.

Az angolok elleni mérkőzés előtt még vár rám egy fontos bajnoki a hétvégén, egyelőre arra koncentrálok, a válogatottra csak az után.

Az Anderlecht öltözőjében azért már beszélgettünk a nemzeti csapatok mérkőzéseiről. Sacha Kljestan az amerikai csapattársam például a brazilok ellen készül, s erről is gyakran ejtünk szót.

Örömteli számomra, hogy végre a tétmérkőzések jönnek! Inkább ezeket kedvelem, mint az edzőmérkőzéseket, edzőtáborokat. A pénteki belga Szuperkupa-mérkőzés után – amely azért inkább a felkészülés része, de mégiscsak van tétje – kedden már Walesben játszunk Bajnokok Ligája-selejtezőt.

Tudjuk, hogy nincsenek már könnyű csapatok, hiszen két éve a sokak által lebecsült fehérorosz BATE Boriszov ejtett ki minket. Most nem szeretnénk hasonlóképpen járni. A walesi bajnok TNS az előző fordulóban otthon 4–0-ra verte meg az ír Bohemianst, ami azért tekintélyt parancsoló győzelem. Jó lesz tehát óvatosnak lennünk.

Kicsit hazai vizekre evezve: aki azt mondja, hogy meglepte őt Erwin Koeman menesztése, az szerintem hazudik. Régóta a levegőben volt már a leváltása, amit én személy szerint nagyon sajnálok. Erwin személyében egy korrekt embert és egy szakmailag felkészült trénert ismertem meg.

A másik oldalon ugyanakkor Sanyi bá’ a kedvenc edzőm, ő vitt engem hátra, tehát neki is köszönhetem, hogy védőként sikereket értem el. Egyébként szerintem nagyon hasonlít a két szakember stílusa, mindketten nagyon jól megértik magukat a játékosokkal.

Sanyi bácsi nagyon szép eredményt ért el az U20-as válogatottal, olyat, amilyenre régóta vártunk. Bizonyára hosszú távon jó néhány fiatalt be fog építeni a nagycsapatba. Az csak jó, ha versenyhelyzet van a válogatottnál, de az a baj, hogy kevés futballista közül tud válogatni a mindenkori szövetségi kapitány. A legnagyobb probléma, hogy nem sokat játszanak a légiósok, pedig az lenne az igazi, ha mindenki rendszeresen lehetőséget kapna.

A helyén kell kezelni ezt az együttest és időt kell adni neki. Reális célnak és fontos célkitűzésnek tartom a 2014-es vb-részvételt – ha mindenki rendszeresen szerepel a klubjában és fejlődik, akkor erre valóban jó esély lehet!

Nem sikerült túl jól a szombati napom, mint ahogy arról több helyen is olvashattak már, autóbalesetem volt egy „idióta” sofőr miatt. Szerencsére nem lett komoly baja senkinek, nem is én voltam veszélyben, hanem anyukám. A kocsim totálkáros lett, de ez ilyenkor a legkevesebb, hála Istennek sérülés nem történt.

Este Torghelle Sanyival együtt néztük a Spanyolország–Paraguay összecsapást, amely nagyon tetszett nekem. Mondtam Sanyinak Xabi Alonso tizenegyese előtt, hogy akkor lenne izgalmas a meccs, ha a spanyolok is kihagynák a büntetőt… David Villa győztes gólja pedig egészen hihetetlen volt. Az, hogy nem sokkal a mérkőzés vége előtt kétkapufás gólt lő, egészen elképesztő…

A szombat délutáni meccsen a németek játéka nagyon tetszett, mondom ezt úgy, hogy Argentína volt az egyik favoritom! Már írtam korábban is, hogy Maradona lehet a vesztük, és ez így is lett. Nem túl pozitívan nyilatkozott a németekről, ami szerintem óriási hiba volt.

Testközelből is tapasztaltam, hogy mennyire jók a németek, és most is láttam, hogy nagyon együtt vannak. Bár a hollandoknak szurkolok, a négy csapat közül Németországot tartom a legesélyesebbnek a torna megnyerésére.

Az Uruguay–Hollandia találkozón a németalföldieket tartom esélyesebbnek, de biztos, hogy nagyon kemény meccsük lesz a dél-amerikaiakkal. Egyébként Suárez kezezéséről azt gondolom, hogy bár lehet igazságtalannak mondani a tettét, de szerintem inkább csibészség volt a részéről az utolsó percben így kiütni a labdát. Beáldozta az elődöntőt a csapatért, és mint később kiderült, a legjobb döntést hozta, amit lehetett, és általa jutott a legjobb négy közé Uruguay.

Az uruknál nemcsak Forlán jó, hanem az egész csapat védekezésben és szervezettségben is nagyon a helyén van. Ennek ellenére a hollandokat tartom favoritnak, bár ha úgy játszanak, mint az első félidőben a brazilok ellen, bajba kerülhetnek. Ott megúszták, mert a brazilok felhozták őket, így sikerült nyerniük…

Jelenleg Salzburgban vagyok, itt edzőtáborozok a csapatommal. Tavaly már jártunk itt, gyönyörű a hely és az időjárás is fantasztikus, napközben 26 fok van. Szerdán az Universitatea Cluj együttesével játszunk edzőmeccset, szombaton pedig Bécsben a Rapid Wiennel.

Nem mondhatni, hogy könnyű napokon vagyok túl, hiszen a szabadságom után 31 fokos melegbe érkeztem vissza Brüsszelbe, és két edzés volt ma. Tegnap pedig egész nap vezettem. Az úton egyébként számos érdekes élményem volt, hiszen Németországon is keresztül autóztam, ahol óriási fociláz van. A zászlók mindenhol kint vannak, és a benzinkutakon mindenki az német–angol összecsapást nézte.

Én csak az összefoglalókat láttam, de annyit így is megállapítottam, hogy óriási bírói hiba történt, akárcsak az esti mérkőzésen. Ilyen szinten nem szabad ekkora hibákat elkövetni – ezt mondtam korábban a védelmekről, de most ugyanazt el kell mondanom a bírókról is. Annak viszont nagyon örülök, hogy Kassai Viktorék remekül vezették az Egyesült Államok–Ghána mérkőzést. A magyar játékvezetői hármas kiemelkedik a mezőnyből, és biztos vagyok benne, hogy kapnak még nagyobb feladatot is a világbajnokságon.

A videobíróról pedig azt gondolom, hogy be kéne vezetni, de csak a tegnapihoz hasonló szituációk elkerülésére. Tehát csak a gólokat vagy a leshelyzeteket nézzék vissza, a mezőnybeli szabálytalanságokat ne, az maradjon a játékvezető döntése, hogy mit ítél ilyen helyzetekben.

A Hollandia–Szlovákia mérkőzés első félidejét együtt néztük a csapattal, a második félidőt már nem tudtam követni, mert kezdődött az edzés. A játékostársaim nagy része egyébként az argentinoknak szurkol, és annak ellenére, hogy nincsenek ott a világbajnokságon a belgák, itt is nagy az érdeklődés.

A szlovákok játéka pozitív volt számomra, ismét bátrak voltak, és azt gondolom, hogy nem szégyen kiesni egy ilyen holland csapat ellen, amely az egyik esélyese a világbajnokságnak.

A holnapi spanyol–portugál meccs lesz az, amelyről biztosan nem maradok le. Megjósolhatatlan, hogy melyik csapat jut tovább. Az elejétől a végéig megnézem a találkozót, amely elejétől a végéig a jó fociról szól majd.

A Paraguay–Japán összecsapásra már bátrabban merek tippelni, egyértelműen a dél-amerikaiak továbbjutását várom, ez a vébé eddig erről a földrészről szól, és ez valószínűleg nem változik.

Azt tapasztalom, hogy ezen a világbajnokságon sok elkerülhető gól születik. Így volt ez az első nyolcaddöntő mérkőzésen, az Uruguay–Dél-Korea összecsapáson is. Úgy érzem, sem Suárez első találatában, sem a dél-koreaiak egyenlítő góljában nem játszott szerepet a labda „kiszámíthatatlansága”. Nem tudni, mire mozdult ki a dél-koreai kapus Forlán beadása után, óriásit hibázott, amely nagyon sokba került csapatának. Az ázsiaiak góljánál pedig a kommunikációba csúszhatott hiba, senki nem szólt senkinek, így megszülethetett a gól.

Egyébként az elmúlt fél évben mi is a Jabulanival játszottunk, tehát nagyjából ismerem a vb-labdát. Igazából csak akkor szitál, ha jó erősen meglövik, tehát nem gondolom, hogy ezen múlik bármi is.

Egyébként örültem Uruguay sikerének, bár ezúttal Dél-Korea játéka is szimpatikus volt számomra. Az uruguayiakat esélyesnek érzem arra, hogy eljussanak az elődöntőig. Ott viszont már a papírforma szerint Brazíliával vagy Hollandiával játszanak, ami már más kávéház… Persze, aki odáig eljut, annak már bármire esélye lehet, pillanatnyi forma is dönthet, és kis szerencsével tényleg bármi megtörténhet…

Uruguay elég meggyőző volt számomra már a csoportmeccsek során is, és leszámítva a második félidő egy részét, Dél-Korea ellen is bizonyították, hogy számolni kell velük.

Holnap nagyon jó meccset várok az angolok és a németek összecsapásán. A németeket tartom esélyesebbnek, ők ugyanis, ellentétben az angolokkal, meggyőzőek voltak eddig. Persze itt már tényleg nehéz jósolni, apró dolgokon is múlhat a siker.

Megnézem az esti mérkőzést, majd reggel autóval elindulok Belgiumba, ugyanis mint írtam korábban, hétfőtől már az Anderlechttel készülök. Persze továbbra is követem a vb-meccseket, és onnan is jelentkezem írásokkal.

Valamilyen szinten az Új-Zéland elleni döntetlenjük után számítottam rá, hogy az olaszok nagy bajban lesznek. Összességében – akárcsak a franciák teljesítménye és az angolok gyenge támadójátéka – óriási csalódás volt számomra amit az olaszoktól láttam.

Az is meglepő egy olasz csapattól, hogy minden meccsen gólt kaptak. Ráadásul nem lebecsülve senkit, – hiszen mindenki bizonyította képességeit azzal, hogy kijutott a vb-re –, de nem volt túl erős a csoport, amelyikből kiesett a 2006-os világbajnok.

Paraguayról sejtettem, hogy nagyon erős csapat, így nem tartom meglepőnek a továbbjutásukat, a szlovákok pedig a selejtezőkön már bizonyították, hogy jó csapat. Azt gondolom, hogy északi szomszédaink nem túl könnyű, kiegyenlített csoportból jutottak tovább.

Az pedig különösen a szlovákok javára írandó, hogy nem ijedtek meg az olaszoktól, hanem kihasználtak, hogy nagy nyomás alatt játszik az ellenfelük, ők viszont az esélytelen nyugalmával léptek pályára és nagyon emlékezetes eredményt értek el, amelyik sokáig beszédtéma lesz.

Egyébként a szlovákokon kívül kellemes meglepetés volt számomra a szlovénok játéka – annak ellenére, hogy kiestek. Az európai élcsapatok vesszőfutása viszont rejtély számomra. Nem gondolom, hogy a túlterheltség lenne az ok, hiszen a dél-amerikaiak is legalább annyit játszanak a top bajnokságokban, mégis remekül teljesítenek Dél-Afrikában.

Ugyanakkor nem tartom lehetetlennek, hogy azok az úgymond európai élcsapatok, akik bent maradtak, most kezdenek majd el szárnyalni és a végén nagyon számolni kell velük.

Mielőtt a szombati mérkőzésekről írnék, meg kell említenem, hogy az utóbbi időben hatalmas csalódás számomra az angol válogatott játéka, az Algéria elleni péntek esti meccsről pedig nem sok jót tudnék elmondani.

Tetszett viszont Szlovénia játéka, hiszen szervezetten és remekül futballozott az első félidőben az Egyesült Államok ellen, aztán viszont hibázott azzal, hogy visszaállt. Véleményem szerint egy teljesen szabályos góltól fosztották meg az amerikaiakat.

A szombat délutáni összecsapásokat hellyel-közzel követtem. Örülök annak, hogy Hollandiának már hat pontja van, és nagy valószínűség szerint tovább is jut a csoportjából.

A másik délutáni meccsen Ghánát tartottam a favoritnak, de nem volt könnyű dolga az ausztrálok ellen, akik meglepően jól játszottak.

Az is örömmel tölt el, hogy a csapatok első körben mutatott biztonsági játéka a múlté, és szinte mindegyik gárda sokkal többet vállal. Bár sokaktól hallom, hogy ez a világbajnokság talán az egyik leggyengébb, erre azt mondhatom, hogy az utóbbi meccsek alapján egyre jobb találkozókat láthatunk majd, és ezáltal egy jó vb-t élvezhetünk.

Eddig a legtöbbet Argentínától láttam. Nemcsak azért, mert Messiék négy gólt szereztek Dél-Korea ellen, hanem azért is, mert azt játszották, amit valójában tudnak, és ezt maximálisan meg is mutatták, így akár a legjobbak is lehetnek.

A németekről is el lehetett ezt mondani az első kör után, és szerintem a szerbektől kapott pofon után sem változott meg a helyzet, ugyanúgy az esélyesek között kell velük is számolni.

Egyáltalán nem lefutottak a csoportok, több csapatnak is esélye van még a továbbjutásra. Az eddig nagyon gyengén játszó angoloknak is van még sanszuk, bár a szlovénokat látva, nem lesz könnyű dolguk.

Jó lenne, ha a következő összecsapásokon sok izgalom és fordulat lenne, és szerintem erre most már jó esély van, hiszen több jó meccset is láttam.

Jól éreztem magam tegnap az MTV stúdiójában, jó volt a csapat, a mérkőzés azonban nem annyira. Többet vártam a braziloktól, Észak-Korea ugyanakkor meglepett. Azt sejtettem, hogy szervezettek lesznek a védekezésben, de az kellemes csalódás volt, hogy nemcsak előrevágták a labdát, hanem szépen fejlődtek támadásban és nem csupán bunkerfocit játszottak.

Az egyetlen negatívum Észak-Koreával kapcsolatban, hogy nagyon elfáradtak. Persze ez nem meglepő, hiszen nem mindennap játszanak ilyen ellenféllel szemben, mint a brazil válogatott. Az biztos, hogy a portugáloknak és az elefántcsontpartiaknak sem lesz könnyű dolguk ellenük.

A brazilok nagyon erőlködtek ellenük, és ez mindenképpen dicséret az ázsiaiak számára. Ugyanakkor sokszor nem értettem, miért ilyen visszafogottak a brazilok, talán nagyobb nyomás alá helyezhették volna ellenfelüket. Végül Maicon remek helyzetfelismerése volt a győzelem kulcsa.

Azt gondolom és nagyon bízok benne, hogy a második fordulóban több gól lesz. Talán azzal, hogy most már növekszik a tét, a mérkőzések is élesebbek lesznek. A németek kivételével mindenki nagyon óvatos volt az első körben. Egyedül ők játszottak gólra törően.

A vb előtt azt mondtam, hogy az első forduló után okosabbak leszünk, de még mindig nehéz messzemenő következtetést levonni, ugyanis nagyon visszafogottak a csapatok.

Mindkét kedvenc együttesem bemutatkozott már. Az argentinok és a hollandok magabiztosnak tűnnek, látszik, hogy jó formában vannak, de rájuk is jellemző volt az első körben az óvatosság.

Az afrikai csapatokéi közül Ghána és Elefántcsontpart teljesítménye volt a legmeggyőzőbb számomra, nagyon meglepett ugyanakkor, hogy Kamerun Japán elleni mérkőzésén szinte üres volt a lelátó – azt gondoltam, a kontinens együtteseinek összecsapásait nagyobb figyelem kíséri Dél-Afrikában.